Mirelit sült édesburgonya forrólevegős-fritőzben

Kétféleképpen készíthető sült édesburgonya forrólevegős-fritőzben, persze ha a hagyományos „sültkrumpli” jellegre, vagyis a hasábra gondolunk. Az egyik a mirelit édesburgonya elkészítése, erről szól ez a recept. A másik pedig amikor nyers édesburgonyából készítjük.

Itt ebben a receptben tehát a gyorsfagyasztott, elősütött sült édesburgonya hasáb elkészítését mutatom be a forrólevegős-fritőzben. Azt hiszem, hogy ez az, ahogy a legtöbben az édesburgonyát az air fryerben készítjük, és az esetek többségében nincs is szükség nyers édesburgonyát használni.

Ráadásul a gyorsfagyasztott alapanyag elősütött tulajdonsága itt duplán jól jön. Nem csak finom és ropogós lesz ettől a végeredmény, de mivel az elősütést olajban csinálják, ezért az édesburgonyában benne lesz a szükséges zsiradék, amit a forrólevegős sütési technológia nem ad hozzá, és ami nélkül a végeredmény élvezhetetlen lenne.

Mirelit édesburgonya készítése forrólevegős fritőzben 2

Az egyetlen fontos trükk

Egyetlen fontos trükk van, mégpedig megrázni a kosarat legalább egyszer a sütés felénél, de ha lehet, akkor többször is.

A félidőben rázásra több modell magától is emlékeztet – ezt semmiképp ne hagyd ki. De az én tapasztalatom szerint ha a sütési idő második felében 2-3 percenként újra és újra átrázod, akkor nem csak egyenletesen sült lesz minden édesburgonya-hasáb, de nagyobb mennyiség is készíthető egyszerre.

A sütési idő és hőmérséklet

A receptben sütési időnek 13 percet adtam meg. Ez a legtöbb esetben működik, de minden forrólevegős-fritőz más egy kicsit, és még az elősütött termékek is különböznek. Ráadásul az is ízlés kérdése, hogy ki mennyire ropogósan, sülten szereti az édesburgonyát.

Érdemes ezzel az idővel kezdeni. Ha vastagabbak a hasábok, esetleg gyengébb a sütő vagy többet tettél bele, akkor a lejárta után még mindig visszakapcsolhatod pár percre.

Sütési hőmérsékletnek 195 fok a javasolt a sült édesburgonya készítéséhez.

Pár szó a mennyiségről

Az egyszerre megsüthető sült édesburgonya mennyisége nagymértékben függ a forrólevegős-fritőz kosarának méretétől.

Szerencsére a sütési technológiának köszönhetően ezzel az alapanyaggal elég jól telerakható szinte bármelyik sütő, nagy valószínűséggel jól át fog sülni az édesburgonnya, főleg ha elégszer rázod a kosarat sütés közben.

Egy átlagos fritőzben 200 g sült édesburgonyával nyugodtan számolhatsz egyszerre, de ahogy feljebb írtam, valószínűleg ennél több is jól fog sikerülni. Érdemes ebből a szempontból kikísérletezni, megismerni a saját fritőzödet.

Mirelit édesburgonya forrólevegős fritőzben

Gyorsfagyasztott sült édesburgonya forrólevegős-fritőzben

Egyszerűen nagyszerű étel és köret gyorsfagyasztott édesburgonya hasábból
Még nincs értékelés
Főzés 13 perc
Összesen 13 perc
Fogás Köret
Adag 4 személy

Hozzávalók
  

  • 200 g gyorsfagyasztott hasáb édesburgonya

Elkészítés
 

  • Melegítsd be a forrólevegős-fritőzt.
  • Helyezd a gyorsfagyasztott édesburgonya hasábokat a kosárba, és 195 fokon süsd 13 percig.
  • Félidőben rázd át a kosarat. A sütés második felében javasolt 2-3 percenként újra átrázni.
    Mirelit édesburgonya készítése forrólevegős fritőzben 2
  • Ha a sült édesburgonya elkészült, tálald frissen, ropogósan.
    Mirelit édesburgonya forrólevegős fritőzben
Kipróbáltad?Let us know how it was!

Szólj hozzá!

Recept értékelés