Ez a tejszínes csirkemellel töltött édesburgonya a tökéletes kombinációja a krémes, ínycsiklandó tölteléknek és az édesburgonya természetes édességének. Az forrólevegős fritzőz segítségével pedig gyorsan és egészségesen készítheted el, miközben a csirke szaftos marad, az édesburgonya pedig kívül ropogós, belül puhára sül.
Készítsd elő az édesburgonyát. Mosd meg. Vágd ketté az édesburgonyát és szurkáld meg villával.
Vedd fel a hőmérsékletet 180 fokra az airfryeren és süsd 35 percet. Így fog kinézni az édesburgonya az idő letelte után.
Töltelék elkészítése
Vágd fel a csirkemellet kockákra. Ez 1 db csirkemellfilé volt, 270 g.
Vágd apró kockákra a vöröshagymát is. Ez 50 g vöröshagyma. Kezd el pirítani a vöröshagymát az étolajon. Piríts pár percig, amíg ilyen szép pirult lesz.
Tedd rá a felkockázott csirkemellet és kezd el pirítani.
Sózd meg és borsozd meg ízlés szerint. Nyomd rá az 1 gerezd fokhagymát.
Öntsd rá a 200 ml tejszínt. Hagyd hogy szépen besűrűsödjön a tejszín.
Forrald jól ki a tejszínt, lágy és krémes lesz a végeredmény.
Az összeállítás következik. Villával lazítsd fel a megsült édesburgonyát. Kanállal készíts mélyedéseket, ahova majd a tejszínes csirkemellet tesszük.
Kanállal kanalazd bele a csirkemellet, ez a mennyiség pont elég a 2 fél "hajóba".
Tedd rá a reszelt sajtot, és állítsd be a hőmérsékletet 180 fokra 5 percre, majd vedd fel a hőmérsékletet 200 fokra felső sütésre és 5 percig pirítsd meg a sajtot.
180 fokon 5 perc után így fog kinézni az édesburgonya.
5 perc pirítás után, 200 fokon, látni, hogy szépen megsültek az édesburgonyák.
Tálald ki és jó étvágyat hozzá! Nagyon laktató étel, 1 főre 1 édesburgonya tökéletesen elég.